Egyenesen bámult előre, miközben egyre hevesebben vert a szíve a melllasában, mardosta a félelem a torkát. A hasa ahogy egyre közeledett a parányi város felé, görcsbe rándult. Fél éve csak azzal telt el, hogy utazzon-meneküljön, aprólékosan és gondosan végrehajtott tervének köszönhetően szabad lett.
Annak az első három hónapban maga a rettegéstől lehunyni sem tudta a szemét. A rettegés aztán fokozatosan aggodalommá szelídült, majd másfajta félelem lett belőle.
Meghalt, hogy újra életre kelhessen.
Egy pillanatra behunytam a szemét, a város főutcáján haladt végig, bele fáradt a menekülésben.
Ennél messzebb nem is kerülhetne Bálintól, de a félelem benne mindig feltámadt, ha a férfira gondolt.
Ha megtudja, hogy életben van ő maga fogja megölni.
A lelki terror és a bántálmazásokat nem könnyű elfelejteni.
Elgyönyörködött a tájban, a hegységek, az égbolt kéksége. A mosolygó emberek, ahogy haladtak az utcán. Lekanyarodott, hogy leparkoljon, ahogy le állította a kocsit, a visszapillantóban meglátta az arcát.
A haja természetes barna volt, most szőkén csillogtak, egy kis lilás tincsekkel, fél oldalasan levágatta, és hátul felnyírta, örömmel töltötte el, ahogy minden hajszál a földre hullik. Az elmúlt hónapok alatt sok színt ki próbált. Mintha ezzel valaha visszatalál valódi énjéhez.
Bálint szerette, ha hosszú haja van, és tökéletesen van öltözve, hogy a barátainak mutassa milyen szép felesége van. Azoknak a barátoknak, akiket gyülőlt, és a pokolba kívánt.
Bálint idönként a hajánál fogva ragadta és húzta végig a házban, a haja olyan volt, mint egy lánc.
Nem, soha nem engedi, hogy hosszú legyen.
Hirtelen elfogta a remegés, ahogy kiszált a kocsiból. Felmérte az embereket, a tájat.
Kiszáradt a szája, vékony, magas férfit keresett a tömegben, akinek a szeme hideg kék volt, szinte érzéketlen, a haja barna és rövid.
Bálint azonban nem volt a tömegben. Mert több mérföld választotta el őket egymástól. És halottnak gondolta.
Egyetlen módott talált, hogy el meneküljön, ha meghal.
Így aztán Lili Elena meghalt, hogy Anna Dena életre kelhessen.
Anna próbált megnyugodni, miközben a táskáját magához szorítva elindult. Lassan lélegzett, visszanézett egy pillanat volt az egész, dühös lett magára.
Nem szeretne rettegésben élni élete hátra lévő részében.
Apró nőnek tűnt, lágy festetlen arcán halvány mosoly jelent meg.
Nem festette ki magát többet, szándékos volt, a régi életét mindenestől törölte.
Észrevétlen akart lenni.
Valaha gyönyörű volt, és ennek megfelelően öltözködött, ahogy parancsolták.
Remegő kézzel simítót ki egy tincset a szeme elől.
Túl sok ideje menekül, ideje megtalálni hova tartozik.
Megállapodhatna.
Megtorpant, szemügyre vette a szállodát. Az épületet kőből építették. A háromszintes épület tagadhatatlanul romantikus filmekbe illett volna a balkonjai míves vasrácsaival, csúcsostetővel. Jófogás lenne, ha besétálna, beállhatna pincérnek.
De nem tudta rávenni magát, hogy beléjen.
Idő kell.
Bálint azt mondaná, hogy gyáva. Túl gyáva, hogy tudjon egyedül bármit elérni.
Még mindig a fülében csengtek a férfi mézes mázos hangja, s az a szó, amitől kirázta a hideg.
Tudod, hogy szeretlek ez a te érdeked.
Látod mit csináltál, miért kell vissza beszélned, miért könyörgöd ki.
Mindenért magát hibáztatta.
Az első ütéstől meglepetten botladozott hátra, azt hitte vele soha ilyen nem történik meg, akkor sírva esdekelt neki, hogy bocsásson meg neki. Akkor kellett volna elhagynia. De túlságosan félt, azonban a verések gyakori lettek, és ő lassan megtört.
Csak a test maradt, a lelke kifakult.
Sarkon fordult, és egyenesen megpillantotta az épületet nem volt olyan csicsás, mint a szálloda. Megértését követve átvágot az utcán. Felsóhajtot a könyvesbolt előtt. Valamikor rengeteg könyve volt, imádott olvasni. Felfelé pillanatott, üvegre festett feliratra: Varázslatos könyvek.
Tökéletes!
Belépett, és azonnal megütötte az orrát a virág - és kávé zamatos illata. Abban a pillanatban, ahogy jobban behatolt a helyiségbe kezdte úgy érezni, hogy feltöltödik, hogy megérkezett.
Különféle könyvek hevertek a polcokon sorakozva. Feje fölül, a mennyezetről apró fények pislákoltak.
A pénztárpult egy régitölgyfa íróasztal volt. Egy hosszú szőke hajú nő ült a magas széken a pult mögött. Felnézett, egy pillanatra megakadt a tekintette Anna haján.
- Jó napot! Mivel szolgálatok?
- Csak nézelődni szeretnék - hebegte.
- Tudassa velem, ha választott. Segítek.
Anna elindult, mihelyt az alkalmazott ismét a körmét kezdte reszelni. A helyiség végén egy csiga lépcső helyezkedett el, az első emeletre. Fölment rajta, és odafönt egy meghitt kávézót talált.
Az utcára néző ablakok előtt vagy fél tucat asztalokat helyeztek el.
Közelebb lépett, és akkor hangokat hallott a pult mögötti nyitott ajtó mögül.
- Ez nevetséges!
- Nem az! Ideje volt már bele vágnom. Ez nagy lehetőség nekem. Tehát bele vágok.
- Nem nagy lehetőség. Felelőtlenül gondolkozol.
- Mindenképpen elmegyek, Anita.
- Alig egy órája szóltál - A mély, kedves hangban türelmetlenség csengett. Anna nem igazán akarta kihallgatni a beszélgetést. - Hogy a fenébe nyissak ki.
- Neked csak ennyit jelent?!
- Lana, figyelj egy nagy csoda kell neked, higy sikerüljön a modell karriered. Ne menj el így!
Anna észrevett mozgást az ajtónál, és félreállt. De így is hallott mindent.
- Vigyázz magadra. És légy boldog.
- Jól van - szipogott a másik. - Hiányozni fogsz. Szia.
Anna még időben elbújt egy könyves polc mögé, amikor sírva kivágodott a hátsó ajtón, és lerohant a lépcsőn.
- Nos, ez igazán remek! - mondta fortyogó dühvel az iménti mély, kedves hang.
Anna kikukucskált, az ajtóban álló nő olyan volt, mint egy jelenés. Rengeteg haja volt, a színe mogyoró barna. Piros ruha volt rajta. Ezüstös szeme szikrázott, lángolt, uralta szépséges arcát.
A nő magas volt, nádszálkarcsú, tökéletes alakú.
A nő előre lépett, hogy jobban lásson. Ezüstös szeme megvillant Annán.
- Szép napot! Mivel szolgálhatok?
- Én csak... - dadogta. - Szeretnék egy kávét.
Anikó szemében indulat lobbant, hogy Anna majdnem elmenekült.
- A kávé főző kezelés meghaladja a képességeimet.
Anna a gépre pillantott. - Elkészítem magamnak, ha nem bánja.
- Nahát, tudja, hogy működik?
- Igen.
Anikó cseppnyi gondolkodás után intett, Anna besurrant a pult mögé.. - Készítettek magának is.
- Rendben - Bátor kis nyulacska, gondolta, ahogy figyelte Anna, hogy kezeli a gépet. - És, hogy érkezett?
- A lábammal - vörösre gyúlt az arca. - Vagyis, ööö...kocsival. Csak felakartam fedezni a várost és munkát keresni.
- Aha!
- Bocsáson meg, még soha nem csináltam ilyet. Hallottam a beszélgetésüket
Ha jól értettem, magának el kell segítség.
Anikó figyelte a lány arcát a szomorú szemeket.
- Tudsz főzni?
- Szeretek főzni - mondta Anna, miközben átnyújtotta a kávét.
- Hány éves?
- Harmincegy.
- Bümtetve volt?
Anna lassan mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem. Becsületes vagyok. Nagyon szeretném ezt az állást, imádom a könyveket, és amint beléptem elkapott a hely légköre.
Anikó kíváncsian félrebillentette a fejét.
- És mit érzett?
Menedéket - gondolta, Anna.
- Lehetőségeket - mondta végül.
- És hiszel bennük?
- Igen - Más nem volt eddigi életében, mint lehetőségek, azóta, hogy sikerült elmenekülni.
- Mi is a neve?
- Anna. Anna Dena.
- Isten hozta Halo Lane-Ben, Anna Dena! Fel van véve.
